Interjú a cég alapítójával, id. Szakál Józseffel

Több mint két és fél évtizede szolgálja a szegedieket a Context. Azt mindannyian tudjuk, hogy a cég üzleteiben válogathatunk a legnagyobb választékban a minőségi lakástextilekből és konfekció ruhákból. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy a vállalkozás egy Daciaval kezdődött. A vállalat születéséről és ars poeticájáról idősebb Szakál Józseffel, a családi vállalkozás alapítójával beszélgettünk.

1989 óta működik a Context. Hogyan jött az ötlet, hogy létrehozza a céget?
– Akkoriban a Déltex szegedi raktárvezetőjeként dolgoztam, és hozzánk is elért a Rendszerváltás szele. Töprengtem, hogy mihez kezdjek, és úgy döntöttem magánvállalkozást indítok. Bármennyire is hihetetlen, a Context egyszemélyes Kft-ként indult, valamivel később még abban az évben a lányom is csatlakozott hozzám. A nagykereskedés indításához el kellett adnunk a lakásunkat. Nem volt könnyű dolgunk, én magam egy Daciaval dolgoztam. Azzal mentem áruért és szállítottam ki a tőlünk vásárló üzleteknek.

Gondolom abban az időben nem sokat látta a családja…
– A munka mellett szinte nem volt időm semmire sem. Főképpen azért, mert a korábbi Déltex-es kapcsolatok meghozták a gyümölcsüket. Ezek az együttműködések a bizalmon alapultak, a vevőink megbíztak bennem és fél év alatt egyre jobban beindult az üzlet. Ehhez persze elengedhetetlenek voltak azok a tapasztalatok, amelyekre az ötvenes évek elejétől a fővárosi Úttörő Áruházban szereztem.

Mióta vásárolhatunk mi is az Önök boltjaiban?
– Már szinte a kezdetektől foglalkoztunk kiskereskedelemmel, de a szerbiai konjunktúra volt az, ami fellendítette ezt a vonalat. Akkoriban rengetegen jöttek hozzánk vásárolni a határon túlról, amely impozáns forgalmat generált nekünk. A korábbi sikeres üzletek azonban utat nyitottak előttünk, és végül ezt a bizalmat megháláltuk. Ezt a fajta bizalmat napjainkig igyekszünk fenntartani mind a szállítók, mind a vásárlóink felé. Később boltokat nyitottunk az ország több pontján, volt, hogy majdnem 20 helyen találkozhattak a cégérünkkel.

A Context a mai napig családi vállalkozásként működik. Mikor kapcsolódtak be gyermekei a munkába?
– Már az első fél évben óriási sikereket értem el, az ismeretségeimnek köszönhetően a nagyker egyre jobban fejlődött. Szeged és környéke mellett Debrecenbe, Miskolcra és később Pécsre, de szinte az országban mindenfelé szállítottunk. A sok munka miatt igyekeztem a lányom mellé csábítani a fiaimat is. Először Andrea lányom csatlakozott hozzám, de neki is végig kellett járnia a szamárlétrát. Később a többi testvér, Gábor, Zoltán, József és a többi családtag sem maradt ki a munkából. Együtt jártunk áruért, szó szerint két kezünkkel építettük fel a céget.

Kevés cég mondhatja el, hogy több mint 25 év után is sikeres tud maradni. Mi lehet az Önök titka?
Többször szóba került már a bizalom, de a minőség és a széles áruválaszték nélkül nem tarthatnánk ott, ahol napjainkban vagyunk. Ha hozzánk bejön egy vásárló, aki lakástextilt férfi vagy női divatárut, vagy éppen ágyneműt keres, akkor óriási mennyiségű termékből válogathat. Emellett mindig nagy hangsúlyt fektettünk a minőségre, és a változatosságra. Mindig rendkívül fontos volt számunkra, hogy külföldi forrásaink mellett minél több hazai gyártóval dolgozzunk együtt. A legfontosabb pedig: a megbízhatóság, a minőség és a nagy áruválaszték ma is kulcskérdés számunkra, és ezt mindenki megtapasztalhatja, amikor belép boltjainkba.